A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fogyás-projekt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fogyás-projekt. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 9., vasárnap

Legenda vagy valóság? Szubjektív véleményem az almaecetről


Még régebben olvastam az almaecetről, hogy tudósok egy kísérletnek vetették alá, ahol elhízott embereknek kellett napi egy kanállal bevenniük. A végeredmény az lett, hogy csökkent a testzsírjuk. Utánaolvastam néhány fórumon, valaki azt írta, hogy humbug, valaki azt hogy neki nagyon sokat segített. Úgy döntöttem, hogy megnézem én magamnak ezt az almaecetet, és ha nem túl drága, akkor veszek is egyet.

Mivel mindösszesen 150 forint körül volt egy üveggel, így úgy döntöttem, hogy megnézzük hogyan is működik ez a "csodaszer". Az eredeti fogyókúrás recept szerint reggel, délben, este meg kell inni egy pohár vízbe kevert egy kanálnyi almaecetet. Nos, én persze nem így csináltam, mert tudtam, hogy képtelen lennék meginni egy pohárral. Mert hát senki ne gondolja azt, hogy ez olyan isteni finom, mert borzalmas! :D

Így hát egy üvegbe (750 ml) kevertem el 4 kanálnyit, és étkezés előtt és után ittam egy-egy kortyot, mert több bizony nem ment le. A végeredmény az lett, hogy borzalmasan elkezdtem a csokit kívánni, a "vésztartalékomból" fogyasztottam el (majdnem 2,5 táblányim volt, ebből mára fél tábla maradt :D ), ráadásul eléggé "lazán" fogtam magam, hiszen kakaót is ittam a héten, meg pizzát is ettem :) .

Úgy döntöttem, hogy egy hétnyi "szenvedés" után megmérem magam, mit mutat a mérce. Megéri-e vagy sem? Hát, legnagobb megdöbbenésemre borzalmasan sokat segített!!! Érezni is kezdtem magamon, de azt nem gondoltam volna, hogy egy hét alatt 1-2-3 centi megy le mindenhonnan. A legtöbbet a hasamról fogytam az almaecet segítségével, onnan ugyanis 5 centi ment le! Egy hét alatt. Ennyi "mínuszt" eddig 2-3 hét alatt sikerült csak összehoznom, így nagyon-nagyon boldog voltam, hogy segített :) . Természetesen a "jól étkezést", és a sportot nem helyettesítem ezzel, inkább amolyan "kiegészítőként" fogok rá gondolni, ami segít a céljaim elérésében, nem pedig az egyetlen eszköz :)

2014. február 18., kedd

Fogyás-Projekt pici átalakítása


Reméltem, hogy végig tudom csinálni, szépen dokumentálva mindent, de sajnos nem fog összejönni ... :( Egyszerűen a napi rutinomba, ami most szinte teljesen megváltozott, felborult, már nem tudok beleszorítani azt, hogy rendszeresen lejegyezzem, hogy mit ettem, mennyit aludtam, mit mozogtam.

Így hát a napi posztok el fognak maradni. Helyette Heti és Havi posztokat fogok írni a projektről.

Egyébként észrevettem, hogy a kalóriaszámlálás mostmár fejben is megy. Lehet hogy nem mindig 100%-os pontossággal, de nagyjából mindenről be tudom lőni, hogy nagyjából hány kalóriát is fogyasztottam :) ...

Az étkezésbe "beleszoktam", furcsa mód amióta nem jegyzem hogy mit eszek, nem eszek "rossz" kajákat, úgy értve hogy pl. fehér lisztből készült ételeket, pékárukat teljesen elkerültem! A tegnapi nap uzsonnája isteni volt, facebookon már mutattam nektek ^^

Eper + cukormentes műzliszelet összekockázva ^^! Nyammm!


Egyébként a héten elkezdődött a jó idő is, végre úgy is lehet biciklizni, hogy közbe nem kezd el az eső esni :))) ...

Sajnos a testmozgásra hiába próbálok még jobban odafigyelni, bizony pár hónap múlva (kitaláltuk édesanyával) felsőfokúzni készülök angolból, mert az álom MA-szakomon +10 pontot jelent :-/ ... S az bizony nem kevés. Így most napi 3-4, de inkább több órában tolom az angolt. Mellette ott a napi házimunka, munkakeresés (azért is tolom ennyire az angolt, mert ha elkezdek melózni, akkor bizony ennyi időm se lesz vele foglalkozni naponta :-/ )... Szóval elég sűrűek a napjaim.

De legalább ha mennem kell valahová, azt biciklivel tehetem ^^! Érzem is a lábaimon, hogy bizony jól megmozgatja őket a bicikli, hiszen már rég tekertem. DE! egyre többet bírok :) , mert múlt héten írtam, hogy borzalmasan kifáradtam 10 perc bicózás után (igaz, akkor hideg is volt, ráadásul a harisnya-nadrág kombóban alig bírtam tekerni XD ), mostmár ez többé-kevésbé mérséklődött.

Dolog van ,de a projekt él! Folyamatosan!

Pont a mai nap jegyezte meg mamám, hogy ismét fogytam ^^! Yeeeyyyy!

2014. február 13., csütörtök

Fogyás-projekt - 30. nap

Hány órát aludtál ma? 
Végre ma már hajnali egykor álom jött a szememre! Cserébe 7 órakkor már ébren voltam :) Így ma 6 órát aludtam. 

Mennyit és mit ettél ma? 
Reggeli: egy tál müzli, egy cappuccino (155 kcal)
Tízórai: egy cappuccino (55 kcal)
Ebéd: Egy szelet házi pizza (450 kcal)
Uzsonna: egy kis pogácsa (45 kcal) 
Vacsora: két tökmagvas zsemle, light sonka, paprika, uborka, egy főtt tojás (610 kcal), zöld tea

Mit ittál ma? 
Víz volt ma a terítéken, meg a fent említettek :) . 

Összesen: 1315 kcal

Mennyit és mit tornáztál ma?
- 10 lépcsőzés (50 kcal)
-  1,5 óra gyors séta (454 kcal)
- 50 perc bevásárlás (159 kcal)
- 4 óra tanulás (590 kcal)

Összesen: 1253 kcal

Mai közérzet: 
Ma egész nap rohangálnom kellett, ami picit ki is merített... Ha nem futottam épp valahová, akkor angoloztam... Jó kis nap volt :) 

Mai zene:

2014. február 12., szerda

Fogyás-projekt - 29. nap


Hány órát aludtál ma? 
Megint nem tudtam 3nál hamarabb elaludni, egyfolytában járt az agyam... bár szerencsére tovább aludhattam picivel, így 8 órát aludtam. 

Mennyit és mit ettél ma? 
Reggeli: - 
Tízórai: egy tál müzli (100 kcal), cappuccino (55 kcal)
Ebéd: húsleves (180 kcal), finomfőzelék fasírttal, egy szelet teljes kiőrlésű kenyérrel (530 kcal)
Uzsonna: 2 bögre zöld tea, 3 szelet szűztea keksz (15 kcal), gránátalma (85 kcal)
Vacsora: durumtészta paradicsomszósszal (350 kcal), zöld tea

Mit ittál ma? 
Víz volt ma a terítéken, meg a fent említettek :) . 

Összesen: 1315 kcal

Mennyit és mit tornáztál ma?
- 10 lépcsőzés (50 kcal)
-  1 óra séta (302 kcal)
- 30 perc vásárlás (95 kcal)
- 1 óra házimunka (279 kcal)

Összesen: 726 kcal

Mai közérzet: 
Ez a mai séta valami hihetetlen mennyi energiát adott nekem, baromi jól esett! Igaz, ma a kajára is jobban odafigyeltem :) , lehet az is sokat segített. 

Mai zene:
Teal / Nergüi ajánlásával :) ... 

Fogyás-projekt - 28. nap

Nagyon, nagyon, nagyon rossz voltam ma, de egyszerűen elkapott a nassolási láz :( ... Nagyon nem szeretem ezt... De bizony néha vannak ilyen napjai is az embernek :-/ ... 


Hány órát aludtál ma? 
Nem bírtam tegnap este elaludni, így ma 7 órát aludtam. 

Mennyit és mit ettél ma? 
Reggeli: - 
Tízórai: bio szezámmagos pászka, sonka, paprika, paradicsom, uborka (100 kcal), cappuccino (55 kcal)
Ebéd: húsleves (180 kcal), káposztás tészta (240 kcal)
Uzsonna: 2 Pöttyös óriás túrórúdi (350 kcal), 2 Kinder Tejszelet (240 kcal), egy zacskó chips (420 kcal) , zöld tea
Vacsora:  durumtészta sajttal és paradicsommal (kis tányér - 200 kcal), 4 szelet bio extrudált kenyér szendvicsnek (150 kcal), zöld tea

Mit ittál ma? 
Víz volt ma a terítéken, meg a fent említettek :) . 

Összesen: 1935 kcal
... úristen... már jó ideje nem volt ennyire magas a kalóriabevitelem :S ...

Mennyit és mit tornáztál ma?
- 15 lépcsőzés (75 kcal)
- 5 perc ugrókötelezés (100 kcal)
- 5 perc futás (100 kcal)
- 5 perc biciklizés (50 kcal)
- 15 perc biciklizés (150 kcal)
- 10 perc könnyű házimunka (33 kcal)

Összesen: 508 kcal

Mai közérzet: 
Ma rá kellett jönnöm, hogy hihetetlenül rossz az erőnlétem, az a kb. 4 hónapnyi "punnyadás" (novembertől februárig) bizony megtette a hatását. Azt is sajnáltam, hogy a mai jó időt elrontotta a kb. negyed óránkénti eső :( ...
Erőnlétemen kell változtatni. Minden nap gyaloglok minimum fél órát, mert ez így bizony nem mehet :-/ ...
Egyébként vagy az időjárástól vagy a rengeteg kalóriától, de a mai nap nem voltam túl jól :-/ ...

Mai zene:

2014. február 10., hétfő

Fogyás-projekt - 27. nap


Hány órát aludtál ma? 
Ismét hihetetlenül jól aludtam, kb. 10 órát. 

Mennyit és mit ettél ma? 
Reggeli: - 
Tízórai: finom ananász ^^ (25 kcal)
Ebéd: rántott húst sültkrumplival, csemegeuborkával (620 kcal)
Uzsonna:  fél ivójoghurt, egy csokis müzli (210 kcal), zöld tea
Vacsora: durumtészta, sajttal, paradicsommal (375 kcal), zöld tea

Mit ittál ma? 
Víz volt ma a terítéken, meg a fent említettek :) . 

Összesen: 1230 kcal

Mennyit és mit tornáztál ma?
- 10 lépcsőzés (50 kcal)
- 15 perc gyors séta (76 kcal)
- 30 perc nehéz házimunka (160 kcal)
- 30 perc szobabiciklizés (245 kcal)
- 20 perc könnyű házimunka (67 kcal)

Összesen: 598 kcal

Mai közérzet: 
Picit nyomottnak és fáradtnak éreztem magam, ezért se tornáztam sokkal többet :-/ ... Valami a levegőben lehetett, mert estére kicsit a fejem is fájni kezdett

Mai zene:


Fogyás-Projekt - 1. havi összefoglaló

Furcsa, de igaz - eltelt egy hónap!


Hány órát aludtál átlagosan? 
8,5 órát. Ennek örülök, ugyanis szerettem volna átlagosan 8-9 órát aludni, bár lehet hogy 9-10 óra alvás még jobb lenne :)

Hány kalóriát vittél be átlagosan?
Átlagosan 1165 kalóriát. Ezzel is elégedett vagyok, hiszen ebben a hónapban 1100-1200 kalória között szerettem volna bevinni, illetve továbbra is szeretném ezt tartani, illetve minimálisan csökkenteni.

Hány kalóriát égettél el átlagosan? 
416 kalóriát. Ehhez közre játszik az, hogy az első két-három héten nem mozogtam túl sokat, legalábbis nem annyit amennyit illet volna :) . Remélem a következő hónapban ez a szám nagyobb lesz ^^ ...

Eredmények: 
A Kedves és egy jó barátom szerint is látszik, hogy fogytam :) Sajnos a centik szerint csak 1-2 centit (Fenekemből mondjuk 4-et ^^), inkább úgy érzem, hogy ha nem is vékonyodtam, de "formálódtam" inkább. Egyedül a felső combom, ami "hízott", egy centit :-/ ... Ennek nagyon nem örülök, rajta többet kell dolgoznom!

Nov. 29-ei kép (ez sajnos a legfrissebb kép :-/ ...):


Február 10-ei kép:


Amit látok és érzek magamon:
- kisebb lett a hasam
- kisebb lett az úszógumim
- valami változás elindult a fenekemen és a combjaimon is, bár rajtok még szintén sokat kell dolgoznom :-/ ...

Annyira sajnos még nem látványosak az eredményeim, de remélem egy hónap múlva ez változni fog :)

Fogyás-projekt - 26. nap


Hány órát aludtál ma? 
Végre ma kialudhattam magam, 10 órát. 

Mennyit és mit ettél ma? 
Reggeli: - 
Tízórai: müzli és cappuccino (150 kcal)
Ebéd: kókuszolajban sütött csirkemell, vegyes zöldségköret (300 kcal), étcsokis fánk (150 kcal), egy bögre feketetea
Uzsonna: Chop Suey durumtésztával (350 kcal), zöld tea
Vacsora: csokis müzli (100 kcal), ananász (60 kcal)

Mit ittál ma? 
Víz volt ma a terítéken, meg a fent említettek :) . 

Összesen: 1110 kcal

Mennyit és mit tornáztál ma?
- 2 óra könnyű házimunka (398 kcal)
- 8 lépcsőzés (40 kcal)
- 1 óra házimunka (199 kcal)
- 20 perc házimunka (67 kcal) 

Összesen: 704 kcal

Mai közérzet: 
Nagyon jó volt ez a mai napom ^^!

Mai zene:

2014. február 8., szombat

Fogyás-projekt - 25. nap



Hány órát aludtál ma? 
Kicsit többet sikerült aludni mint az elmúlt pár napban, de így is "csak" 8 óra volt. 

Mennyit és mit ettél ma? 
Reggeli: gyümölcssaláta ananászból, banánból és narancsból (80 kcal), cappuccino (75 kcal)
Tízórai: bio-müzliszelet (100 kcal), zöldtea
Ebéd: kókuszolajban sütött csirkemell, brokkoli, tzatziki, szívsaláta (360 kcal), ischler (350 kcal)
Uzsonna: zöldséges durumtésztából, paradicsomszósszal, könnyű sajttal (350 kcal), ananász (50 kcal)
Vacsora: két bio-müzli (200 kcal), zöldtea

Mit ittál ma? 
Víz volt ma a terítéken, meg a fent említettek :) . 

Összesen: 1565 kcal

Mennyit és mit tornáztál ma?
- 4 óra könnyű házimunka (796 kcal)
- 6 lépcsőzés (30 kcal)

Összesen: 826 kcal

Mai közérzet: 
Picit harapós kedvemben voltam, de tudnám megmondani az okát annak, hogy miért... :-/ De egyik barátom felvidított, mert azt mondta, hogy ő már lát "eredményeket" a változtatásaimon ^^ 

Mai zene:


2014. február 7., péntek

Fogyás-projekt - 24. nap


Hány órát aludtál ma? 
Nagyon keveset aludtam ma is, folyamatosan kattogott az agyam - ennek köszönhetően össz-vissz 5 órát aludtam ... 

Mennyit és mit ettél ma? 
Reggeli: -
Tízórai: műzli és cappuccino (155 kcal)
Ebéd: natúr csirkemell, dinsztelt káposzta (350 kcal), zöldségleves (190 kcal)
Uzsonna: bioműzli (100 kcal), narancsos zöldtea
Vacsora: Ristorante pizza :) (700 kcal), narancsos zöldtea

Mit ittál ma? 
Víz volt ma a terítéken, meg a fent említettek :) . 

Összesen: 1495 kcal

Mennyit és mit tornáztál ma?
Úgy döntöttem, hogy nem vonok össze már tevékenységeket (mint eddig sokszor), hanem sorrendben írom le őket :) 
- 1 óra intenzív házimunka (280 kcal)
- 10 lépcsőzés (50 kcal)
- 80 perc intenzív séta (404 kcal)
- 40 perc bevásárlás (127 kcal)
- 3 óra nagybevásárlás (571 kcal)

Összesen: 1432 kcal

Mai közérzet: 
Eléggé "idegeskedő" voltam ma, rengeteg minden zakatolt az agyamban, így "lenyugtatásképp" sétáltam egy nagyot, vásárolgattam, és próbáltam jól érezni magam :) . Ennek az eredménye az lett, hogy estére úgy elfáradtam, hogy inkább hasonlítottam zombira mint emberre :D ... 

Mai zene:


2014. február 6., csütörtök

Fogyás-projekt - 23. nap


Hány órát aludtál ma? 
Kb. 7 órát sikerült ma is aludnom. 

Mennyit és mit ettél ma? 
Reggeli: műzli és cappuccino (155 kcal)
Tízórai: - 
Ebéd: tejfölös hús nokedlival (fél tányér - 450 kcal) , lekváros bukta (324 kcal)
Uzsonna: 6 szelet multigrain-ből készült szendvics (200 kcal), egy bögre zöldtea
Vacsora: egy bögre zöldtea 

Mit ittál ma? 
Víz volt ma a terítéken, meg a fent említettek :) . 

Összesen: 1129 kcal

Mennyit és mit tornáztál ma? 
- 15 perc séta (75 kcal)
- 1 óra bevásárlás (190 kcal)

Összesen: 265 kcal

Mai közérzet: 
Tegnap alig bírtam elaludni (túlfáradtam), 1 körül aludhattam el. Ahhoz képest, reggel 8 után egy kicsivel kipattant a szemem, és már vissza se tudtam aludni. Fogalmam nincs, hogy miért :-/ ... 

Mai zene:

2014. február 5., szerda

Fogyás-projekt - 22. nap

Hát igen ... a mai az olyan napokhoz tartozik, amiket kifejezetten nem szeretek... Egyrészt ,mert ma hazajöttem a Kedvestől, ami nem csak az elszakadást jelenti, hanem azt a majd' 4 órányi vonatutat is (amiből 40 perc várakozás két vonat között ...)

Hány órát aludtál ma? 
Kb. 8 órát sikerült ma aludnom. 

Mennyit és mit ettél ma? 
Reggeli: - 
Tízórai: két pékséges pizza (460 kcal)
Ebéd: tojásleves (170 kcal), tejfölös hús nokedlival (fél tányér - 450 kcal) 
Uzsonna: multigrain kenyér salátával, sonkával és tojással (200 kcal)
Vacsora: -

Mit ittál ma? 
Víz volt ma a terítéken. 

Összesen: 1280 kcal

Mennyit és mit tornáztál ma? 
- 30 perc (cipekedős) séta (151 kcal)
- 1 óra házimunka (279 kcal)
- 4 óra utazás (676 kcal)

Összesen: 1106 kcal

Mai közérzet: 
Reggel borzalmasan nehezen keltem, a vonatút pedig mindig elálmosít, így estére akkorákat ásítottam már mint a ház. Ez egy ilyen álmos és fáradt nap volt.

Mai zene:


2014. február 4., kedd

Fogyás-projekt - 21. nap


Hány órát aludtál ma? 
Kb. 8 órát sikerült ma aludnom. 

Mennyit és mit ettél ma? 
Reggeli: - 
Tízórai: két nagy csokis puszedli (220 kcal)
Ebéd: spagetti (470 kcal)
Uzsonna:  5 szelet multigrain szendvics (200 kcal)
Vacsora: spagetti (350 kcal)

Mit ittál ma? 
Víz volt ma a terítéken :) , meg két bögre finom gyümölcstea ^^ 

Összesen: 1240 kcal

Mennyit és mit tornáztál ma? 
A tegnapi tornát ismételtem meg (néhány változtatással), mert nagyon jól esett ^^! 
- 2 perc gyors bemelegítés (12 kcal)
- 50 álló twister (50 kcal)
- 10x10 "elegant candlestick" (5x10 bal, 5x10 jobb oldal) (150 kcal)
- 10 fekvenyomás (20 kcal)
- 2x10 guggolás (40 kcal)
- 2x10 hasprés (30 kcal)
- 4x20 lábemelés (2x20 bal, 2x20 jobb) (80 kcal)
- 100 belső comb (100 kcal)
- 20 csípőemelés / fenéktorna (20 kcal)
- 50 ülő twister (75 kcal)
- 10 fekvenyomás (20 kcal)
- 20 csípőemelés / fenéktorna (20 kcal)
- 10 guggolás (20 kcal)
- 1 perc nyújtás (6 kcal)

- 20 perc könnyű házimunka (67 kcal)
- 15 perc nehéz házimunka (80 kcal)

Összesen: 740 kcal

Mai közérzet: 
Ma nagyon szép idő volt, így az én közérzetem is jó volt ^^! Ráadásul megint tornáztam egy nagyon jót ^^, ami megint nagyon jól esett.

Mai zene:

 

2014. február 3., hétfő

Fogyás-projekt - 20. nap


Hány órát aludtál ma? 
Majdnem 11 órát ^^ ! Hihetetlenül jól esett :)

Mennyit és mit ettél ma? 
Reggeli: - 
Tízórai: 3 multigrain kenyér áfonyával, 3 pedig csirkemellsonkával (175 kcal)
Ebéd: két szelet rántott csirkemell, krumplipüré (490 kcal)
Uzsonna:  -
Vacsora: két szelet rántott csirkemell, krumplipüré (490 kcal)

Mit ittál ma? 
Víz, egy hatalmas bögre gyümölcstea és egy pohár kálciumpezsgőtabletta.

Összesen: 1155 kcal

Mennyit és mit tornáztál ma? 
- 2 perc gyors bemelegítés (12 kcal)
- 100 álló twister (100 kcal)
- 10 fekvenyomás (20 kcal)
- 2x10 guggolás (40 kcal)
- 2x10 hasprés (30 kcal)
- 4x20 lábemelés (2x20 bal, 2x20 jobb) (80 kcal)
- 3x20 hasprés (90 kcal)
- 2x20 guggolás (80 kcal)
- 100 belső comb (100 kcal)
- 50 ülő twister (75 kcal)
- 10x10 "elegant candlestick" (5x10 bal, 5x10 jobb oldal) (150 kcal)
- 1 perc nyújtás (6 kcal)

- 20 perc könnyű házimunka (67 kcal)

Összesen: 850 kcal

Mai közérzet: 
Egy baromi nagyot és jót tornáztam, nagyon jól esett ^^!

Mai zene: 


2014. február 2., vasárnap

Fogyás-projekt - 3. hét


Mennyit aludtál átlagosan ezen a héten? 
Átlagosan 8,7 órát aludtam. Ez jóval kevesebb mint a múlt héten, pedig akkor úgy gondoltam hogy jó lenne ugyanannyit is aludni. Talán emiatt is volt most magasabb a kalóriabevitelem. 

Mennyi kalóriát vittél be átlagosan? 
Naponta átlagosan 1260 kalóriát vittem be. Előző héthez képest egy kicsivel több lett, igaz a hét második felén nagyon elengedtem magam, pedig a hét elején még nagyon jól tartottam magam az 1100 körüli kalóriabevitelhez. 

Mennyi kalóriát mozogtál le átlagosan?
Ezen a héten 5 napon tornáztam "rendesen", így is átlagosan 331 kalóriát égettem el. Ez sajnos kevesebb, mint a múlt héten, pedig akkor úgy éreztem hogy egy jó úton indulok el :S ... Ismét meg kell emberelnem magamat!!! 

Hogyan érezted magad a héten?
Többé-kevésbé jól, szerencsére. :) Bár most így visszagondolva a mai napom miatt borzalmasan érzem magam :(((( 

Mit fogsz változtatni a következő héten?
Hát, ez a hét megint egy "laza" hét volt - a következőnél ismét meghúzom a gyeplőt, a tornából nem engedek, a kajánál pedig nagyon oda kell figyelnem, hogy ne csábúljak el. Sajnos a héten rengeteg friss zsemle szólt hozzám (és én azt sajnos nagyon imádom T_T), a héten nekik NEMET kell mondanom.