A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lépések. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lépések. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 19., szerda

Személyes Tippek - A futásról


Valamiért soha életemben nem szerettem futni. Pontosabban, ha labdát kellett kergetni (foci, röplabda, tollas, kosár, stb.), akkor természetesen az embernek fel sem tűnik, hogy ide-oda futkos, hiszen van "cél". A futásban nekem ilyen "cél" nem volt. Az, hogy eljussak A pontból B pontba, az nem cél... főleg, ha közben még unatkozom is :) ...

Nem futottam "magamtól" az egyetem első évéig. Akkor a tesis lakótársnőm kitalálta, hogy ő bizony néhány este elmegy kocogni. Naná, hogy csatlakoztam hozzá. Borzalmasan ment. Főleg hozzá képest. Kb. 5 percenként meg kellett állnunk, akkor sétáltunk 5 percet, majd megint futás. Kín szenvedés volt nekem (pedig közbe jól szórakoztunk, beszélgettünk, hülyéskedtünk, egy szó mint száz, jól telt az idő).

Ám épp amikor egyre jobb lettem, hidegre fordult az idő (hidegben meg ugye nehéz futni), barátnőm pedig elköltözött. Nagyjából egy évem megint futás nélkül telt.

Persze amikor rámjött a "futás-láz" megint egy "fogyjunk le!"-lázban égtem. Azokon az estéken, amikor nem kellett 7-ig, 8-ig az egyetemen maradnom, cipőt húztam, zenét tettem a fülembe, majd mentem futni. No, igen, ez is borzalmasan ment, de legalább abszolút a saját tempómban tudtam futni, néha többet is mint 5 perc (és ez óriási nagy "goal" volt nekem).


És megint jött a rossz idő, a hideg. De a tavaszi félévben felvettem egy új tesit - fitness kondicionálás. Gondoltam milyen jó lesz, hiszen nem kell majd futni, csak az edzőteremben dolgozni (mert bár futottam már párszor "önszántamból", valahogy sosem tudtam kibékülni a futással). Hát, igen, kis naív voltam - jött a jóidő, és bizony a tanítóbácsi kiküldött minket futni. Először csak 5 percet, majd 8-at, majd 12-tőt... A végén 18-20 percnél jártunk. És milyen volt? Borzalmas, mégis jó.

Hogy mi történt? Az első 2-3 percet zokszó nélkül végig tudtam futni, rezzenéstelen arccal. 3 perc után elkezdtem levegőért kapkodni, szúrni kezdett az oldalam, amikor a tanár nem látott meg kellett állnom (előtte elég gáz lett volna, az egyik legjobb, mégis legrosszabb fajta tesitanár volt, aki egyszerre volt "rendes", mégis ha tesiről volt szó, akkor borzalmasan kíméletlen volt).

Volt olyan is, hogy köhögési roham jött rám. Csak úgy spontán, futás után. Kérdezték is többiek, hogy talán csak nem dohányzom/dohányoztam? Nem voltam soha sem szentéletű, persze én is szívtam el cigit (nem is egyet...), de rendszeres dohányzásra sosem szoktam rá. Mégis, valami volt a tüdőmön, amit a futás "felszakított", hiszen miután kiköhögtem magam, éreztem hogy jobban vagyok, valami rossz kiment belőlem.

Az utolsó pár óra tesit másik tanár tartotta, egy nő. Ő nem küldött ki minket 20 percre futni, csak két nagy kört kellett megtennünk. Szinte büszke voltam magamra, hogy képes voltam lefutni megállás nélkül! No igen, még egy "goal".


És egy fél évet megint kihagytam, és a múltból áttértünk a jelenre.

Még valamikor január elején (mivel enyhe volt a tél) kimentem futni. Egész jól ment, bár 5 perc után feladtam, mert bár hiába öltöztem fel jól, hiába mozogtam, egyszerűen átfáztam, és nem tudtam folytatni.

Majd az elmúlt héten megint voltam futni. S rájöttem, hogy valamit rosszul csinálok, mert alig futottam két percre, és éles fájdalmat kezdtem el érezni a bokámban. Persze arra gondoltam, hogy biztos a "filléres" edző cipőm az oka, mi más lenne? Igaz, eddig csak akkor fájt a bokám és a sípcsontom, amikor betonon futottam (fúúú, de utálok betonon futni, borzalmas!!!!).

Beszélgettem egyik "tapasztalt futó" barátnőmmel, aki kb. 1,5-2 éve fut rendszeresen, s ő mondta - mi van ha nem is a cipő, hanem a testtartásod a ludas? Én erre persze rögtön rákerestem youtube-on, hogy hogy is kell jól futni :) , hogy csinálják az igazi profik ^^.



No, igen. Eső nem esik, viszonylag meleg is van. Futás-idő. Felöltözöm, hosszú edzőnadrág, tornacipő, póló, pulóver és uzsgyi! Lábra odafigyelni - hmmm... Eddig mindig sarokra érkeztem futás közbe... Azért fájt mindig mindenem...

Két kört futottam (kb. 10 percet!!! idei rekord futásban :))) ). Hogy hogy ment? Egész jól. Igaz, utána ki akartam köpni a tüdőm, de csak jólesett! Nem akarom sürgetni magam úgymond, szépen, fokozatosan akarok egyre többet és többet futni, most már jó technikával, lábfájás nélkül! Tényleg meglepő, hogy így még úgy-ahogy a betonon való futást is bírtam.

Fussunk :) ! 

2014. január 27., hétfő

Edzés - Edzés otthon, nőknek

Imádom az olyan gyakorlatokat, amiket kizárólag nekünk, nőknek állítottak össze :) . Szeretném azt hinni, hogy ezek sokkal hatásosabbak, mint más "unisex" gyakorlatok. Szintén talált anyag, de nekem szimpatikus, főleg mert én is nagyjából ezeket a gyakorlatokat szoktam végezni :)


Női otthoni edzésterv (kezdő)

Szeretném motiválni azokat a hölgyeket, akik el szeretnének kezdeni otthon edzeni, csak nem tudják miből, mennyit és hogyan, összeállítottam számukra egy kezdő otthoni általános edzéstervet.

15-30 perc séta, kerékpározás vagy kocogás
Női otthoni edzésterv (kezdő)
Könnyített fekvőtámasz 2x12
Guggolás labdával 2x12
Csípőfeszítés hason fekve 2x12
Váltott kéz és lábemelés fitballon 2x8 oldalcserével
Híd nyújtott karral 2x12
Sarokemelés állva 2x12
Oldalemelés súlyzóval 2x10
Döntött törzsű evezés súlyzókkal 2x10
Vállról nyomás súlyzóval 2x10
Hasprés fittball-lal 2x max
Hasprés törzsfordítással fitball-lal 2x max


Heti 3-szor végezzük őket, mérsékelt tempóban! Pihenőidő kb. 30-60 sec Az edzés végén pedig a nyújtásról se feledkezzünk meg!

A maximum szám az egyes gyakorlatok után értelem szerűen azt jelöli, hogy amennyit maximálisan szabályosan végre tudsz hajtani az adott gyakorlatból.

A gyakorlatokat fittball nélkül is lehet csinálni, én azért javaslom a használatát, mert a labda instabil helyzete remekül segít a tartásstabilizációban. Ha egyszerűen ráülünk is önkéntelenül jó tartással ülünk rajta, másképp nincs meg az egyensúlyunk, én ezért szeretem ajánlani a használatát, főleg kezdőknél!

Sajnos minden gyakorlatot ide nem tudok részletesen leírni, de mindegyikre rá lehet keresni az interneten!

Akik személyre szabott edzéstervet kérnek Tőlem, azok edzésterve minden gyakorlat részletes leírását valamint edzéstippet is tartalmaznak a bemelegítéstől a nyújtásig!

[Forrás]

2014. január 23., csütörtök

10 tipp a fogyáshoz

Szintén talált cikk, de szintén nagyon jó :)))


10 lépés a biztos fogyáshoz

Minden év január 1-én megfogadod, hogy fogyókúrába kezdesz, mégsem tudod leadni a felesleges kilókat? Egészségesen élni, fogyni nem olyan nehéz, mint azt sokan hiszik. Nem kell a fél életedet konditeremben tölteni, nem kell koplalni és füveken élni. Van pár alapszabály, amelyet, ha betartasz, szépen lassan megváltoztathatod az életedet, a testedet:



1. Ne 1-2 hetes fogyókúrákban gondolkozz, válts életmódot! A felesleges 10-20-30 kilót sem 2 hét alatt szedted fel! Felejtsd el a fogyókúrás csodaszereket, a gyors és kényelmes eredményt ígérő, mozgást helyettesítő fogyasztó gépeket! A sikerért bizony tenned kell!



2. Komoly túlsúlynál csökkenteni kell a kalóriákat a zsírvesztéshez, magyarán kevesebbet kell enned! Ne csak súlyvesztésre törekedj, hanem a zsír-izom-arányodon változtass! Hiába fogysz 10 kilót koplalással, ha nem edzel mellé, jó eséllyel több izmot veszítesz, mint zsírt! Sportolj heti 3×1 órát!

3. Az edzés nem csak kardiózást jelent. Ne csak fuss, és a taposógépen állj, fontosabb a súlyzós, saját testsúlyos, ellenállásos edzés. Ez stimulálja, fejleszti, védi az izmaid. Lányok se féljenek a súlyzós edzéstől!



4. Kontrolláld a szénhidrátbeviteled! Edzéseid számától függően 1,3-1,5 gramm/testsúlykilogramm szénhidrátot egyél. Felejtsd el a finomított szénhidrátokat (cukor, liszt, prézli, fehér kenyér, péksütik, kekszek stb…) A legjobb a zöldség, valamivel kevesebb gyümölcs, esetleg zabpehely és barna rizs. Amennyiben tudod, kerüld a gabonákat, mindet, a teljes kiőrlésű termékeket is.



5. A zsír nem bűnös! Fogyassz állati zsírokat, kerüld a növényi olajokat, bármennyire szívbarátnak vannak beállítva egyes napraforgóolajak és a szója. Sütéshez használj kókuszzsírt, salátaöntetnek olivát. Egyél avokádót, olajos magvakat, kivétel a földimogyoró. Omega3 lehetőleg ne tablettából, hanem tengeri halból kerüljön a szervezetedbe.

6. A fehérje fontos a fogyókúrához is. De ne ess túlzásba! Napi 1,5, maximum 2 gramm/testsúlykilogrammnál többre nincs szükséged. A fehérjét beviheted sovány húsokból, halakból, tojásból, sajtból esetleg túróból. Egyes modern diéták a zsíros húsokat ajánlják. Fentebb láthatod, a zsír nem bűnös dolog. Sőt!

7. Kerüld a stresszt! Nemcsak a munkahelyi, magánéleti gondok okoznak stresszt, egyes élelmiszerek is. Pl.: tejtermékek, hüvelyesek, gabonafélék.



8. Igyál sok folyadékot, legjobb a szénsavmentes víz! A gyümölcslevekben rengeteg cukor van, ha fogyókúrázol, erre is figyelned kell!

9. Pihenj, aludj rengeteget, a regeneráció ugyanolyan fontos, mint az edzés és a helyes táplálkozás.



10. Ne a táplálékkiegészítőktől várd a csodát! Ha nem fogysz, nem izmosodsz, biztos, hogy az étkezésed vagy az edzéseid nem megfelelőek (sokszor egyik sem). Ha táplálékkiegészítőt akarsz, először multivitamint és D3 (nem sima D) vitamint vegyél!

[Forrás]

2014. január 20., hétfő

Edzés - Belső comb

Nem tudom miért, de a hasam és az "úszógumim" mellett a belső combom az az egyik pont, amin mindenféleképp változtatni szeretnék. Nemrég találtam egy egész jó kis cikket, gondoltam elhozom nektek :)


Így formáld a belső combod


Hölgyek körében mindenképp toplistás a problémás testrészek között a belső comb. Ez azért is van így, mert a klasszikus combgyakorlatok nem feltétlen hatnak a belső comb részre.

Másrészt nekünk nőknek a belső comb részen a leglazábbak a kötőszöveteink, ezért van az, hogy nem csak nagyon túlsúlyos embereknél lehet gond a belső comb résszel.



Pár olyan gyakorlat, ami hatásos lehet a belső comb részen:

 1. Lábemelgetés 

Feküdjünk az oldalunkra, az alul lévő karunkra támaszkodva és a felül lévő lábunkat behúzva tegyük a másik térdünk mögé. Az alsó, kinyújtott helyzetben maradt lábunkat emelgessük kb. 10 cm magasra a földtől úgy, hogy közben a lábfejet visszafeszítjük. Érdemes tízesével csinálni, majd rövid pihenő után folytatni a következő tízzel. Ismételjük minimum 4-szer.

Még hatékonyabb, de nehezebb, ha a behúzott lábunkat a térdünk elé tesszük. A gyakorlatból érdemes 3x30-at végezni, heti legalább négy alkalommal.

2. Guggolás kifelé fordított lábfejekkel 

Álljunk széles terpeszbe, a lábfejeket fordítsuk kicsit kifelé. Egyenes háttal, kihúzott felsőtesttel ereszkedjünk le annyira, amennyire csak lehet. Érezni fogjuk, hogy a combok belső izmai megfeszülnek.

A gyakorlatot érdemes lassan végezni, és megtartani az alsó helyzetben. Minél inkább kifelé fordítjuk a lábfejeket, annál hatékonyabb lesz a gyakorlat. A gyakorlatból érdemes 3x30-at végezni, heti legalább négy alkalommal.

3. Térddel földhöz közelítés 

Üljünk le a földre, húzzuk fel a térdeket, majd a talpunkat összeérintve közelítsük a térdeinket a földhöz. Végezzük apró mozdulatokkal, közelítsük a térdet csak néhány centinként a földhöz.

Fontos, hogy érezzük, ahogy feszülnek a combizmaink belül. Végül tartsuk 10 másodpercig a legalsó helyzetben a térdeket.

4. Tárogatás hanyatt fekvésben 

Visszafeszített lábfej
Feküdjünk le a földre egyenes háttal, a mennyezet felé nyújtott lábbal. Feszítsük vissza a lábfejünket, és tartsuk így néhány másodpercig, majd engedjük ellazulni az izmokat.

Ha már így bemelegítettük az izmokat, akkor tárjuk szát a lábakat majd lassan csukjuk vissza, miközben a lábfejünket folyamatosan megfeszítjük. Ismételjük legalább 50-szer.

Edzőteremben pedig lehetőség van combközelítő géppel illetve alsó csigás megoldással állva lábkeresztezéssel.


[Forrás]

2014. január 12., vasárnap

Segítség - Hogyan kezdj bele egy diétába?

Egy nagyon jó kis cikket találtam nemrég, sokat segíthet azoknak, akik nem tudják, hogy hol is kezdjék :) ...


Hogyan kezdj bele egy diétába?

Nagyon sokan megkeresnek azzal, hogy szeretnének fogyni, de az elő lépsekkel bajban vannak, hogyan lehet egyik napról a másikra életmódod váltani és tudatosan táplálkozni?

Ha elhatároztuk a célt és a kellő akarattal is rendelkezünk az első lépés az, hogy ne csak a mérlegre álljunk rá, hanem mérjük meg a kritikusnak tartott részeket (comb, kar stb.), számoljunk testzsír százalékot is.


Ne drasztikus dolgokban gondolkodjunk, hanem kis lépésekben haladjunk, mert a cél a tartós fogyás, ha drasztikus koplalásban kezdtünk a kezdeti örömteli nagy fogyás nem lesz tartós, másrészt nem is egészséges.

Mik legyenek tehát az első lépések? 

Mellőzzük a sófogyasztást!
Ez azért fontos, ugyanis jelentős vizet képes visszatartani a szervezetben. Így diéta szempontjából nagyon fontos ennek mellőzése. Hamar meg lehet szokni a túlzott sómentes életet, ehhez nagyon gyorsan alkalmazkodik a szervezet. Helyett érdemes magasabb káliumtartalmú ételt fogyasztani, ami segít a nátrium kiürítéséhez a szervezetben (pl.: sárgabarack, banán, retek, paraj, karalábé)

Megfelelő folyadékfogyasztás!
Fontos, hogy tartsuk be a napi 2-2,5 liter napi folyadékfogyasztást, ezt már érdemes az étrend megváltoztatása előtt beiktatni, igyekezzünk folyamatosan hozzászoktatni a szervezetet a bőséges folyadékbevitelhez. A víz mellett érdemes kipróbálni a zöld teát, lehetőleg ízesítetlen, igazi gyógynövénybolti szálas zöldteát, ami fokozza az anyagcserét és méregtelenít, ilyen még a csalántea is, mely rendkívüli módon képes kitisztítani a májat a lerakódott salakanyagoktól.

Folytassunk kímélő étrendet! 
Érdemes könnyebb, de laktató ételeket választani, itt is fontos a fokozatosság, mert ha napokig szörnyű éhséggel küzdünk, akkor úgysem tartható diéta, sőt az lesz a vége úgyis nagyobb falatozás lesz a vége a sok napi éhezésnek. Ha nem vagyunk vegetáriánusok semmiképpen ne hagyjuk el a húst! Csirkemell, pulyamell, tengeri halak bőséges friss zöldség vagy salátakörettel a legjobb választás. A gyümölcsevést ne vacsoraidőre tervezzük a természetes cukortartalma miatt. Lehetőleg napi 4-5-ször étkezzünk, azaz inkább kevesebbet de többször!

Mozogjunk!
Ne feledkezzünk el a mozgásról sem, heti minimum 3x1 óra sportolás ajánlott! Ha több, csak jobb, de itt se rögtön akarjunk lefutni egy maratont. Ha pedig a számodra legmegfelelőbb diétát szeretnéd folytatni, kérd szakember segítségét étrend vagy mozgásterv összeállításban!



[Forrás]

2014. január 6., hétfő

Személyes tippek 1. - Diéta vs. Egészséges táplálkozás

Régóta érlelődött bennem már egy ilyen "cikksorozat" (minden bizonnyal lesz folytatása), hiszen sokszor írok olyan dolgokról, amit akár ti is megtalálhattok magatoktól a neten, illetve máshonnan is szoktam hozni cikkeket. Nem vagyok se személyi edző, se táplálkozási tanácsadó, én csak arról tudok és szeretnék beszélni, amit én is átéltem, én is megtapasztaltam - ezeket a szösszeneteket szeretném leírni nektek.



Diéta vs. Egészséges táplálkozás 

Próbálom magam leszoktatni a "diéta" szó használatáról, de annyira mélyen bennem van és a köztudatban is, és sokszor gyorsabb, egyszerűbb is leírni mint azt hogy "egészséges táplálkozás".
Hogy mi a baj alapvetően a diétával? Bár viszonylag gyorsan hat, az eredmény nem éppen tartós. Van egy barátnőm, aki büszkén mesélte, hogy ő bizony egy nyáron úgy fogyott le 20 kilót (és volt a legvékonyabb), hogy nem evett mást csak 3-4 db háztartási kekszet, meg megivott egy fél liter light colát, mert "kellett neki az édes íz" ... BAROMSÁG!!!! Állati káros. Megvonni a szervezetünktől mindenféle vitamint, egészségtelen, cukros italt inni... Lehet hogy egy nyár alatt leadsz 10-15 kilót így, de a szervezeted borzalmasan megsínyli, és gondolom mondanom se kell, hogy ez a barátnőm most is küzd a súlyával (emiatt, hiszen a teste ekkor riadót fújt, és azóta amit megeszik azt gyorsan el is raktározza).

Ilyet nem szabad csinálni. TILOS. Fél évig "vékonyak" vagyunk, utána ki tudja meddig szenvedünk amiatt, mert bármit csinálunk, nem tudjuk leadni a felesleges kilónkat?

Sokszor ajánlják - orvosok is - azt a bizonyos "90 napos diétát". Van aki esküszik rá, és akadnak olyanok is, akiknél bizony tönkreteszi a bélrendszerüket - nem vagyok orvos, nem tudnám megmondani a pontos okát, de ismerek olyat, aki kipróbálta a 90 napos diétát, és azóta folyamatos problémája van a gyomrával és a bélrendszerével. Így jómagam szintén nem tartom jó ötletnek ezt a diétát sem.

Norbi Update. Az alapjairól - már amennyit én tudok róla - azt hiszem csak pozitívan tudnék nyilatkozni. Az már aggasztóbb, hogy nem egy "botrányt" olvasni róla (pl. hogy nem is annyi kalória van benne, amennyit ráírnak, meg hogy van olyan "Norbi1-es" élelmiszer, ami hízlalóbb mint a "normál"), és talán még aggasztóbb, hogy egyik ismerősöm anyukája elkezdett Norbi ételeket enni (értsd, hogy szinte csak azt), és megbetegedett tőle (szintén a bélrendszerében alakult ki valami nagy probléma). Nem tudom hogy mit tehetnek bele a kész-ételeikbe, de egyébként azok többségét otthon mi magunk is elkészíthetjük. Tavaly nyáron kaptam egy olyan tippet, hogy készítsek ételeket csak Norbi 1-es alapanyagok felhasználásából (ITT a lista, ha valakit érdekel), amit 1-2 hónapig tudtam is tartani, egész szép eredmény kezdett kialakulni (egyébként ez nagyjából a picit lentebb lévő fehérje-diétával megegyező volt), de ahogy elkezdtem szeptembertől megint suliba járni, képtelenség volt csak Norbi 1-es kajákon élni (főleg mert abban a félévben 10-12 órákat ültem órákon)

Van egy másik diéta is, a "bécsi". Erről is hallottam már jó és rossz véleményeket is. Megpróbálkoztam egyszer én is vele, kb. 2. napon elbuktam, amikor spenótot kellett enni (nemszeretem se a spenótot, se a sóskát...), így nekem ez is kiesett. Bár szimpatikus ebben a diétában, hogy elég sok élelmiszerfajtát fogyasztunk közbe.

Fehérjediéta. Megpróbálkoztam vele, meg nagyjából e szerint is étkezem, édesanyám pedig már kb. egy hónapja csinálja. Szintén az egyik legszimpatikusabb diéták közé tartozik nálam, főleg mert ez sem amolyan "neegyélsemmit" diéta. Ennek a lényege az, hogy együnk sok fehérjét (pl. husokat), és mellé ne krumplit kérjünk, hanem zöldségeket, salátát. Szintén nagy öröm, hogy ebbe a diétában szinte kötelező magvakat enni (amiket én egyébként imádok ^^).

Paleolit diéta. Szintén egy érdekes kis étkezési mód, aminek a lényege az hogy csak olyan kajákat együnk, amit az őseink is, mert azalatt a 2,5 millió év alatt az emésztőrendszerünk még nem tudta követni az ételek változásait. Fura gondolat, de hát jó. Amennyit én értek utána olvasással és egy erről szóló műsor megnézésével az az, hogy egyél sok husit, magvakat, zöldségeket, gyümölcsöket, stb-t, de pl. sajtokat, joghurtokat, kenyereket, stb. ne.


Személyes véleményem és tapasztalataim tehát a következők lennének: 

- El kell döntenünk magunkban, hogy most vékonyak szeretnénk lenni (egy kis időre, ha szerencsénk van akkor egy évre), vagy egészségesen szeretnénk élni, úgy hogy azt a szervezetünk is megköszöni. Én az utóbbi mellett döntöttem. Ez nem jelenti azt hogy két hét alatt ledobok magamról 10 kilót, hanem azt hogy a testem szépen, lassan egészségesebbé válik, aminek egyik melléke lesz a szebb alak :)

- A diétát baromi nehéz követni, az átlag ember nem is tudja fejben tartani (legalábbis én biztos nem), hogy akkor most ezt ehetek? Mit is írt az internet? Egyszerűbb szerintem, ha felállítunk néhány "alapszabályt" magunknak, és ahhoz igazítjuk az étkezéseinket.

- Sok diéta nem igazán figyel oda a kiegyensúlyozott táplálkozásra (tudjátok, a kis piramis a bioszkönyvből, de akinek nem ismerős, annak ott van picit lentebb :) ), ami viszont elengedhetetlen az egészséges élethez.

- Fontos azon is elgondolkodnunk, hogy vajon hogyan váltunk ducibbá. Én nagyon jól tudom, hogy egy szakítás után, ami természetesen megviselt, hiszen az volt az első komolyabb kapcsolatom, akkor 2-3 hónapig minden nap megettem legalább egy tábla csokit. Ez persze a lejtő eleje volt, hiszen szépen, fokozatosan "bepunnyadtam" és teljesen elhagytam minden sportot, ráadásul az étkezésem is főleg szénhidrát alapúvá vált. Ezek voltak azok a dolgok, amiken először változtattam - elkezdem tornázni, fokozatosan elhagytam az édességeket és a fehér kenyeret.

- Helyesen enni egyáltalán nem nehéz. Ahhoz hogy egészséges kaját együnk, nem kell "madáreleséget" ennünk, vagy olyan kaját ami "ízetlen". Az sem igaz hogy csak az a jó és egészséges, ami a legkülönlegesebb nevű és legbeszerezhetetlenebb (sok diétánál láttam már ezt). Az sem igaz hogy el kell hagynunk a kedvenc ételeinket (bár lehet hogy változtatnunk kell majd 1-2 dolgon), és nem kell örökre lemondanunk az édességekről sem (csak szimplán csökkentenünk kell a mennyiséget, hiszen jól tudjuk hogy a testünknek szüksége van a cukorra is).

- Fontos azt is tudnunk, hogy nem egy "rossz" étkezés miatt híztunk el, illetve egy "jó" étkezéstől sem leszünk nádszál karcsúak. Ez egy hosszú folyamat és tele van hullámokkal. A kérdés az, hogy vajon hogy fogunk kijönni a hullámból - motiváltan vagy motiválatlanul. Néha így, néha úgy.

- Ha nem jó, akkor ne csináljuk. Próbáltam a szénhidrátot teljesen kizárni az étkezésemből, nem ment. Rosszul voltam. Émelyegtem, szédültem. Ettem egy szelet barna kenyeres szendvicset és jól lettem. Fontos hogy ismerjük az egyéni szükségleteink és a testünk, szervezetünk határait, és azokon belül akarjunk változtatni és változni. Sokszor egyébként nem is azzal van baj hogy MIT eszünk, hanem inkább azzal hogy MENNYIT. Néha elég csak a mennyiségen változtatnunk.


Az én kaja-szabályiam:

Ezeket a szabályokat sok "diéta" összemosásával, összeollózásával állítottam össze, nekem ez egy viszonylag hatásos módszerré vált. Igaz, folyamatosan változtatok rajta, hiszen mint már írtam, fokozatosan, lépésről-lépésre haladok. Ezeket tehát én állítottam fel magamnak, nem pedig egy diéta mondatja velem, így könnyebben is tartom be őket.

- Sok husi, sajt és más fehérje

- Rizs és krumpli nincs! Még régebben olvastam egy táplálkozásos könyvben (egy beadandómhoz kellett a könyv), hogy egyébként a hús + rizs/krumplival baromi nagy kihívás elé állítjuk a gyomrunkat, és így sokkal nehezebb megemésztenie az ételt, mint ha pl. husit ennénk zöldségkörettel.

- Sok finom zöldség (köretnek is), néha gyümölcs (az a bajom, hogy a gyümölcsöket annyira nem szeretem mint a zöldséget)

- Naponta eszek barna kenyeret vagy abonettet (általában reggelire és/vagy vacsorára)

- Zöld vagy más "gyógy"tea és víz preferálása, míg a cukros üdítőket próbálom kerülni

- Kevés édesség és rágcsa, ezeket próbálom minél inkább elkerülni

- Nagyon kevés készétel fogyasztása, inkább én csinálom meg

Ezek nem kőbe vésett szabályok. Ha megkívánok egy kis csokit, akkor eszek. 2-3 kockát. Ha valami cukros üdítőt kívánok, akkor iszok egy kicsit. Fél-egy pohárral (van hogy fél litert 3-4 napig is iszok), illetve egy zacskó chipset is minimum 2 napig eszek, de inkább több (a rekord eddig 1,5 hét volt, a vége felé már eléggé fura íze volt a chipsnek :D ). Fontos mindig a mennyiség kérdése, pl. nem vágok be egy tábla csokit, majd másnap megint egy táblát, hanem egy tábla csokit 2-3 hétig is eszek.
Nem mondom, nem pörögnek le rólam a kilók, nem adok le hetente 1,5-2 kilót (az ideális egyébként heti egy kiló), hanem néha csak fél vagy háromnegyed kiló szalad le. Zavar? Nem. Örülök neki. Mert az az egy kiló is egy kiló, és máris nem 93, hanem 92 kiló vagyok (jelenlegi célom a 90, ha azt elértem, akkor a következő cél a 85, majd végül a 80, az "álomcél"). Ha ez két hét alatt jön össze, akkor két hét alatt jön össze, és a testtömeg indexem is közelít a 25-höz, amit el akarok érni (most olyan 28,5 körül van).
A legfontosabb számomra az, hogy ne kerülgessen a hányinger az "egészséges" kajám láttán, hanem azt jóízűen egyem, és így jobb legyen a közérzetem is.


Egyébként ahhoz hogy betartsam a szabályaimat nem kell lemondanom a finom ételekről. Pl. gyrost enni (gyros tálat) a legjobb - egyszerűen nem kérek bele krumplit, helyette picit több zöldséget tesznek hozzá. Étteremben vegyes zöldségköretet kérek a husimhoz, stb. Nem nézik hülyének az embert, nem kell ettől félni.

Akkor se dől össze a világ, ha rákívánunk a mekis kajára vagy egy pizzára. A fontos az, hogy ez ne minden nap történjen meg, hanem inkább csak két-három hetente. Én ha pizzát vagy hamburgert eszem, akkor utána picit többet vagy erősebben tornázok. Az viszont nagyon fontos, hogy kerüljük a gyors kajákat, illetve a kész ételeket - főleg azért mert ezekben rengeteg tartósítószer és adalékanyag van, ami szintén káros a szervezetre és nem mellesleg gyors hízáshoz vezet (ld. Super-Size Me c. dokumentumfilm).

Ezzel a módszerrel lehet hogy nem lesz egy hónap múlva "bomba" alakom, míg más módszerrel igen, de ami még fontosabb az az hogy nem teszem tönkre a szervezetem így, sőt, pont ellenkezőleg.

2014. január 4., szombat

Tippek - Zsírégetés tartósan

Azt hiszem sokunkat érdekel ez a téma, hiszen a legtöbben azért váltanak életmódot, hogy megszabaduljanak a csúnya, felesleges zsírpárnájuktól :) ...

Zsírégetés tartósan

Milyen titkok rejlenek a hosszútávon működő zsírégetésben? Ez a kérdés válik a legtöbb ember számára kulcsfontosságúvá, amikor fogyásról beszélünk.

A legnagyobb tévhit, hogy ha valaki lejebb szeretné adni a zsírzsázalékukat rendkívül szigorú diéta mellett kerülnek mindenféle zsírbevitelt, még minimálisan is. Pedig ez is hátráltató tényező lehet a zsírvesztésben, hiszen minden számára fontos tápanyagot meg kell kapnia a szervezetnek és ez azt jelenti némi zsírra is szükség van.

Tartós zsírégetés pedig akkor alakulhat ki, ha az étrendünk és a napi rutinunk részévé válik az egészséges étkezés. Ezt pedig egy nagyon egyszerű szabályt követve lehet betartani, amennyire csak lehet kerüld a készételeket, azaz azokat amiket emberi kéz gyárt (tészta, kenyér, fagyi stb.) és helyette olyan ételeket igyekezz túlsúlyban fogyasztani, amik a természetben alapvetően is megtalálhatóak: ezek a zöldségek, gyümölcsök, húsok és a magvak.

Ha úgy próbálsz lefogyni, hogy szinte semmit nem eszel, az anyagcseréd lelassul és raktározó üzemmódba kapcsol, hogy minden apró kis kalóriából energiát nyerhessen, hiszen a szervezeted számára a létfenntartás a cél.

A legkönnyebb úgy elkezdeni egy zsírégető, testtömeg csökkentő diétát, ha először csak kicsi, egyszerű változásokat alkalmazunk az étrendünkben. Bizonyos ételeket cseréljünk ki úgy, hogy ne érrezük ijesztőnek a diétázást. Ez az amiért a legtöbb ember abbahagyja a diétázást, vagy megreked az ún. jojó hatás csapdájában (pár kilót le, utánna még többet fel). Például, ha a napot egy tálka gabonapehellyel szoktad kezdeni, cseréld le a 2,7% vagy zsírosabb tejet a lehető legsoványabbra amit meg lehet venni. A kávé helyett, amit agyonédesítünk cukrozott sűrített tejjel, használjunk inkább cukrozatlan sovány sűrített tejet és édesítőt. Annyi változatos ilyen „csere”-étel van amit elkészíthetünk, hogy egy idő után már észre sem vesszük, hogy diétázunk…ez lesz a második természetünk.

Végezetül szabadulj meg otthonodban a kírétést jelentő dolgoktól, amiket tartogatsz jégkrémet, csokikat, chipszet, mert annak előbb utóbb az a vége, hogy elfogyasztásra kerül. Minél egészségesebbé teszed a diétádat, annál jobban fogod érezni magad, fizikailag és emocionálisan is, és annál könnyebb lesz megmaradni a helyes úton. Ha lassan, fokozatosan vezeted be ezeket a változásokat, észre sem fogod venni, hogy diétázol, és utánna könnyű lesz majd megtartani az ideális, egészséges testsúlyt is.



[Forrás]

2013. december 24., kedd

Karácsonyi diéta

Nem, nem bolondultam meg, tényleg egy "karácsonyi" diétát találtam ki :) ... Az év ezen szaka általában mindenkinek egyenlő a hízással, ennek több oka is van, pl. lassul az anyagcserénk, de többet is eszünk, főleg ha az ünnepi fogásokról van szó.


Úgy döntöttem, hogy nálam ez nem így lesz most. Tudom, hogy rengeteg-rengeteg féle kaja lesz, de hoztam néhány "szabályt", amit be fogok tartani:
- húsi és zöldség jöhet, krumpli, rizs kizárva!
- töltött káposzta rizs nélkül tökéletes!
- két féle sütiből ehetek csak - torta esetén 1 (vékony) szelet, darabos süti esetén 2 db
- üdítő helyett vizet fogok inni és teát
- megkímélem magam a túlzabálástól - ez nagyon fontos, mert sokszor előfordul velem :-/ ... Sokszor olyankor is szedek, amikor már tényleg érzem hogy csak a szemem kívánja, olyankor most nemet fogok mondani! Mert kemény vagyok :)


Január 14-én fogok záróvizsgázni. Rendszeresítenem kell egy edzést erre az időszakra (főleg hogy az elmúlt egy héten szinte semmit nem edzettem, mert influenzásan feküdtem az ágyban...). A következőt találtam ki.

Napi két alkalommal fogok tornázni, délelőtt és délután. Ez a következőkből fog állni:
- 20 db "guggolás" (angolul squat)
- 30 db felülés
- 30 db derékedzés - ez lehet valamilyen "twist", pl. ez:


Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok mindenkinek ^^! Kitartást ;) !

2013. december 13., péntek

Hol kezdtem?

Lehet, hogy a "hogyan" jobb kérdés. 

Igazság szerint már fiatal korom óta voltak "testképzavaraim". 8 évig jártam úszni, szó szerint kockás hasam volt, és rettenetesen kövérnek éreztem magam. Ez a kövérség-érzés persze mindig is velem volt, hiába nem voltam az anno. 16 éves koromban egy szakítás után kezdtem el hízni. A folyamat 23 éves koromig tartott. A közte lévő 7 évben mindig is benne volt a fejemben, hogy "Nem lenne rossz ledobni pár kiló felesleget..." - de sose tettem semmi komolyat sem ennek érdekében.
2013 nyarán, amikor azt vettem észre, hogy a valamikor kockás hasam "lebuggyan" úgy döntöttem, hogy elég, itt a vége. Felállok és nekilátok a saját "nagy fogyás"-omnak.

Mivel nekem sosem ment az, hogy egyik napról a másikra változtassak a szokásaimon, ezért úgy döntöttem, hogy a fokozatossághoz fordulok.

Voltam már a 4. fázisban, most azt hiszem a 3.-nál járhatok... cél a 2. :) ! 

Első lépésem: 
Elhagyni a fehér kenyeret és helyette teljes kitörlésűt enni. Ez viszonylag könnyen ment, hiszen szeretem a teljes kiőrlésű pékáruk "ízét", főleg ha sokféle maggal le vannak öntve :) . Emellett, ha nagyon éhes voltam, akkor ettem egy kis rizspuffancsot. A teljes kiörlésű áruk mellett - főleg vacsorára - extrudált kenyérből készítettem szendvicset; kentem rá vajat/sajtkrémet, sonkát, sajtot, és persze rengeteg zöldséget.

Rizspufancsból mindig sósat eszek, hiszen a natúrnak se íze, se bűze, ahogy mondani szokták. A sósnak legalább valami finomabb íze van, nem olyan mintha az ember semmit se enne.
Azt gondolom nem kell mondanom, hogy az extrudált kenyér valami szörnyen-borzalmasan "fűrészport" ízű, de annyira hogy a sok finom rátett sem segített rajta. Szerencsémre ekkor ráakadtam az Abonett pizzás extrudált kenyerére *ingyenreklám*. Nem mondom, hogy ez a világ legfinomabb étele, de legalább nincs neki fűrészpor íze!

Ezután persze még több változást is vittem végbe az étkezésemben, de azokról majd később írok :)


Második lépésem:
Fogyni, egészségesen élni persze nem csak a táplálkozás segítségével érhető el, elengedhetetlen mellé az edzés is. Szerencsémre augusztusban kezdtem a féléves nagygyakorlatomat, ahová biciklivel jártam - ez napi 15-20 perc biciklizést jelentett minimum. Miután a zéró mozgásos életemből áttértem a "biciklizős életbe", és már nem fulladtam ki (ez kb. egy hét volt), elkezdtem naponta többször is biciklizni járni, egyre nagyobb távokra. Életem egyik legmeggondolatlanabb dolgát is ekkor követtem el - a barátnőim, akik már régebb óta bicóznak, ráadásul naponta kb. 30 km-t edzésnek, elhívtak, hogy mennyek velük. Én a napi 20 perc biciklis rutinommal nekivágtam egy kb. másfél órás útnak. Másnap nem bírtam megmozdulni sem ... Nem volt jó ötlet :D

Ezután döntöttem úgy, hogy még edzeni kell ehhez a napi 30 km-hez. Először kicsi távokat mentem (a napi 20 perc mellett természetesen). Sajnos a rossz idő közbeszólt, hiszen több hónap is eltelt közben. DE! Az eredmény nem maradt el. Nem mondom, hogy a combjaim olyanok lettek, mint amiről mindig is álmodtam, de már alakulnak :) . A 2013-as nyáron persze nem csak a hasamon vettem észre a változást, hanem a combjaimon is, így persze azokat is akartam edzeni.

Mikor elkezdett hűvösödni az idő, a bicózást felváltotta a "szoba-torna". Kezdetben ez is 15-20 perc volt, általában zenére vagy filmre tornáztam, és napról napra bővítettem ki. Első pár nap csak 15, majd 20, végül pedig 30 perc volt. Ez főleg felülésből, "comb-popsi-tornából" álltak.


Harmadik lépésem: 
A motiváció fenntartása. Azt hiszem ez volt nálam a legnehezebb, hiszen a hízott 7 évemben rengetegszer álltam már neki tornázni meg diétázni, de a legtöbb egy hétnél nem tartott tovább. És mi ezzel a probléma? Hogy csak gyűjtöttem és gyűjtöttem magamnak a kudarcokat, egyre kevésbé tudtam belekezdeni, hiszen "A múltkor sem sikerült...".

Óriási szerencsém van, hogy az egyik legkedvesebb barátnőm (akivel arra a 30 km-es túrára is elmentem :D ) példaként áll előttem, hiszen rengeteget fogyott kb. 1-1,5 év alatt. Ő is viszonylag gyorsan hízott meg, de elkezdett "normálisan" enni, és naponta futni meg biciklizni járni, felüléseket csinálni, és viszonylag gyorsan le is pörögtek róla a felesleges kilók.


Egy ilyen közeli példakép pedig bizony sokszor nem jött rosszul. Rengetegszer jutott eszembe, hogy "Nem adhatom fel, hiszen neki is sikerült! Nekem miért ne sikerülne akkor?". A kezdetekben - amikor még kimondottan látványos eredménye nincs a fogyásnak, hiszen az eredmények nem egyik napról a másikra jelennek meg, tehát - sajnos - hiába csinálok meg 20 felülést, másnap nem lesz kocka hasam. De pont itt, a kezdeti fázisban nem szabad feladni! És én ezelőtt mindig ott adtam fel ...

Nem fogok hazudni, az eltelt kb. fél évben volt jó pár olyan nap, amikor "bűnöztem", vagy épp lustálkodtam. Még sincs ezek miatt a napok miatt bűntudatom, hiszen ez is a fejlődéshez, a változáshoz tartozott. És ha azt nézzük, hogy ahogy telt az idő, ezek a napok annál jobban csökkentek, azt hiszem még inkább nincs szégyellnivalóm.


Hogy mi ad még óriási motivációt még? Amikor elkezded a tükörben látni az eredményt. Én minden nap belenézek a tükörben, forgok picit, megnézem hová kell még "dolgoznom", és mi az ami változott. Az első ilyen örömteli változás - a sok bicózástól - természetesen a combjaimon volt észrevehető. Nevetséges, de vagy 5-10 percig nézegettem a combjaim a tükörben, hogy "Jujjj, de szép lett az íve!". Amikor az emberen kb. 15 kiló felesleg van (ennyi volt rajtam kb.) akkor bizony, többek között, a combja sok mindennek nevezhető csak épp nőiesnek vagy formásnak nem. Ezért is voltam olyan boldog, amikor észrevettem rajta a váltoást.

A motiváció másik óriási "megdobója" nem más mint amikor már mások is észreveszik a változást. Jóleső tud lenni, amikor valaki azt mondja "Hé, te fogytál?" te pedig mosolyogva bólogatsz. Talán még inkább boldogabbá teszi az embert, amikor a próbafülkébe bevisz egy gyönyörű ruhát, két méretben is, és a kisebb méret lesz jó rá. Olyankor bizony a mosolyt képtelenség lenne eltüntetni az arcáról. A párja persze szintén mosolyog, az ember lánya pedig legszívesebben szökdécselne végig a bolton örömében.
Ennek az érzésnek bizony nincs párja :) !