2013. december 27., péntek

Első "kilós" eredményem


Be kell vallanom, hogy sokáig nem álltam rá a mérlegre, mert hiába mentek a centijeim lefelé, a kilóim vagy meg se moccantak, vagy nőttek :-/ ... Persze ez lehetett az izmok növekedése miatt is, de attól még elég kellemetlen és rossz érzés volt, hogy "hízok".

Időnként (kb. 1-2 havonta) ráálltam a mérlegre a fogyókúrám kezdete óta, de a mérleg nyelve persze semmit nem változott. Dekák tűntek el, dekák jöttek fel. Nem volt jó érzés ez sem. Hiába karcsúsodtam, a "tömegem" ugyanannyi maradt.

Ma reggel azonban úgy döntöttem, hogy csak ráállok arra a fránya mérlegre, és ha nem fog többet mutatni mint eddig, akkor boldog leszek. Hát, nem hogy többet, 2,5-3 kilóval kevesebbet mutatott, mint eddig :) !!! Rettenetesen örültem neki, mert pár lépéssel közelebb kerültem a célomhoz ^^!

Remélem jól telt nektek is a Karácsony, nekem nagyon jól ^^. Egyik rokonunk, akivel ritkán találkozunk, mert távoli rokon csak, megemlítette hogy nagyon sokat fogytam, hiszen egy éve látott utoljára, és ahhoz képest látványosan megváltozott a testem ^^. A legjobb Karácsonyi ajándékom volt ^^!

A Karácsonyi diétámhoz egyébként nagyon jól tudtam magam tartani, nem szegtem meg :) ! Bár nehéz volt, amikor 4-5 féle süti is az asztalra került, és ott döntenem kellett, hogy akkor most melyik kettőből is fogok én kettő darabot enni maximum, de végül csak sikerült ^^.

8 megjegyzés:

  1. Gratulálok az eredményeidhez! (: Nagyon tetszik az új blogod, igazán inspiráló. Még az is lehetséges, hogy engem is segíteni fog a fogyásban... (: Ideje volna ráállnom a témára.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök ^^ Remélem továbbra is így fog maradni :)

      Törlés
  2. Jaj, nagyon jó, gratulálok :) ♥ Gondolj arra, hogy ha esetleg nem is mutat kevesebbet a mérleg, az izmok jóval súlyosabbak, mint a zsír, és az a fő, hogy jól nézz ki, még ha annyival nem is kerültél közelebb az álomsúlyhoz. Sokkal szebb egy szép, izmos-formás test, mint egy vézna... csak így tovább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^
      Igen, én is ezzel próbáltam/próbálom magam vigasztalni :) ... Egyébként egész izmos voltam mindig is, szerencsémre ^^" ... Csak az izomréteg felé húzódott egy kis plusz is :D

      Törlés
    2. Én azt szoktam mondani, szép izmos, karcsú testem van, csak nem látszik a zsírtól :'D (Nem mintha olyan szörnyű lenne, de... nos nem igazán álltam neki még annak a méregtelenítő/formába hozó kis tréningnek amit a blogodat olvasva elterveztem - fránya karácsony... előbb még azt kéne kiheverni ^^)
      Na mindegy, az biztos, hogy ha mozog az ember, és izmot épít, a súly az kevésbé változik, mintha "csak" koplalna. De tudom milyen, amikor a testforma úgy-ahogy megvan, viszont a súly soknak tűnik (feltehetően) az izmok miatt... Áh.
      A lényeg, hogy ne add fel :)

      Törlés
    3. Feladni tilos! :))))
      Picit csúsznak a dolgaim nekem is, de addig nincs baj, ha egyszer megcsinálod :))))

      Törlés